A 95. lövészezred

Avagy a brit hadsereg elit egysége

Az 1799 és 1815 közötti időszak meglehetősen viharos és meghatározó volt az európai történelemben. A kontinens minden országát háború és politikai felfordulás sújtotta. A konfliktus kiterjedt a dél-amerikai, a kelet- és nyugat-indiai, valamint az észak-amerikai gyarmatokra is. A harcok során szerzett tapasztalatok számos brit tisztet győztek meg arról, hogy a lopakodás, a precíziós lövészet és a laza, nyitott formációk taktikájának helye van a hadviselésben. Ennek okán egy egyedi hadászati forma alakult ki, amely előrevetítette a kis egységek harcászatának modern stílusát. Ezen stílus legjelentősebb képviselője a 95. gyalogezred volt.

Napóleon 1807-ben a friedlandi csatában

1800-ban Coote Manningham ezredes felállította a „lövészek kísérleti hadtestét”. Az alakulat tagjait az első brit gyártmányú puskával, az új Baker puskával fegyverezték fel. Ez volt az első reguláris hadtest, amely ilyen fegyvert kapott. A muskétával szemben a Baker nagyobb távolságra is sokkal pontosabban lőtt – a fegyverrel való szándékos célzás viszonylag új koncepció volt a brit gyalogosok számára. Az oktatás menete egyedülállónak bizonyult a korai 19. században. A katonákat arra képezték ki, hogy önállóan gondolkodjanak, fekvő, térdelő és álló helyzetben is pontosan lőjenek, továbbá jól ki tudják használni a természetes fedezéket. Egyedül, párban vagy 4 fős csapatban dolgoztak, ezenkívül kétszer olyan gyors ütemben meneteltek, mint a többi hadtest. Erre azért volt szükség, hogy a fő hadtest útját előre felderítsék; utolérjék, ha hátsó védőként vetik be őket; valamint oldalvédként is képesek legyenek lépést tartani.

Coote Manningham ezredes 

A lövészgyalogságban a társadalmi különbségek nem voltak jelen. A tisztek ugyanazt a kiképzést kapták, mint az alacsonyabb rangú katonák, együtt vettek részt a feladatokban, és együtt is vacsoráztak, ezért a kapcsolatuk kölcsönös tiszteleten és támogatáson alapult. Ez a gyakorlat akkoriban nem volt megszokott.

1802 decemberében az ezredet a brit hadsereg vonalába helyezték, és a 95-ös számot kapta. Mint elit ezred, egyedülálló egyenruhát hordtak. Az álcázás egyik formájaként – a klasszikus vörös kabát és fehér keresztöv helyett – sötétzöld kabátot és nadrágot viseltek fekete keresztövvel. Kommunikációra a tisztek sípot és egy kis méretű trombitát használtak.

Jóváhagyott tüzelőállások a brit hadsereg napóleoni korszakának lövészkézikönyvéből.

A gyalogezred felülmúlhatatlannak bizonyult, melyet a szövetségesek és a franciák is egyaránt elismertek. A csatákban a lövészek kifejezetten a tisztekre, az altisztekre, a dobosokra – akik a parancsok továbbítására voltak hivatottak – és a tüzérekre céloztak, továbbá részt vettek az ostromokban is. A félszigeti háború során az elit könnyű hadosztály részeként harcoltak többek között a badajozi, ciudad rodrigo-i és a San Sebastian elleni offenzívában. A tarbesi csatában az ezred önállóan söpörte el Soul marshall erőit Wellington hadseregének útjából, amikor az Franciaország felé haladt.

A 95. lövészgyalogság a napóleoni háborúk idején

A napóleoni háborúk után a brit hadsereg mérete csökkent, ezredeket oszlattak fel, viszont a 95. lövészgyalogság képességeit túl értékesnek tartották ahhoz, hogy felszámolják őket, ezért kivonták a brit hadseregből, és 1816. február 23-án átnevezték lövészdandárrá. 1820-tól Wellington hercegét nevezték ki főezredessé, aki haláláig szolgált. Az ezred a mai napig létezik Királyi Zöldkabátosok néven.

Arthur Wellesley, Wellington hercege

Számos író megemlékezett ezen nagyszerű katonákról. Többek közül Georgette Heyer A spanyol menyasszony című könyvében, C. S. Forester a Halál a franciákra című regényében, és Bernard Cornwell, aki a Sharpe című könyvsorozat szerzője, melyből Sean Bean főszereplésével tévésorozat is készült. Továbbá nekem is van egy regényem A feddhetetlen címmel, melynek főhőse szintén egy a híres 95-ösök sorából.

Olvasd el ezeket is

Élet londonban a régens korban

Élet Londonban a régens korszakban

Jane Austentől Julia Quinnig

Élvhajhászok: tények és fikció

10 érdekesség Napóleonról

A Bow Street-i fogdmegek

Kémek és írók?