Avagy a történelmi romantikusok hedonistái

Kik is azok az élvhajhászok?

Az élvhajhász egy olyan szerethető gazember, akinek az egyetlen célja az életben, hogy élvezze az egyedüllétet. Általában gazdag, jóképű és tele van önbizalommal. Csupán alkalmi kapcsolatokat folytat, gyakran házas nőkkel vagy kurtizánokkal, amelyek semmiképpen sem végződhetnek házassággal. Legalábbis ilyen hősökről szólnak a történelmi romantikusok. De ez valóban ennyire egyszerű? Egy igazi élvhajhász csupán ennyi lenne?

Az élvhajhászok a valóságban

Ha azt vesszük alapul, ahogy manapság használják a szerzők, miszerint azt a férfit illetik ezzel a jelzővel, aki szeretőket tart, akár egyszerre többet is, esetleg bordélyházakat látogat, akkor nagyon messze járunk az igazságtól. Ugyanis a 17. és a 18. században ennek a kitételnek az arisztokrácia nagyrésze megfelelt. Mivel a házasságok nem szerelemből köttettek, a testi örömöket idegen ágyakban keresték a férfiak és a nők egyaránt. Egy valódi élvhajhásznak viszont nyíltan botrányos életét kellett folytatnia. Orgiákban reszt venni, szüzeket elcsábítania, párbajozni, mindenféle szerencsejátékot játszani, és ezeket mind túlzásba vinni. Az igazi élvhajhászok énközpontú nárcisztikusok voltak, figyelmen kívül hagyták a konvenciókat és az erkölcsöt, a társadalomban elfoglalt helyük és vagyonuk lehetővé tette, hogy ne törődjenek a közvéleménnyel, sokszor teljesen eladósodtak, és nemi betegségeket is terjesztettek. Lord Byron sem érdemelte volna ki ezt a címet, ha a féltestvérével való viszonyát titokban tartja, még a mértéktelen ivászat és a szerencsejáték szenvedélye sem lett volna hozzá elég. Továbbá maga Giacomo Casanova sem vált volna híres, vagy inkább hírhedt élvhajhásszá, ha nem írja meg a történeteit. Tehát az a személy, aki erre a titulusra pályázott, mindezen tevékenységeket nyilvánosan kellett művelnie.

Az élvhajhászok a történelemben

Az élvhajhász kifejezés az 1700-as évek elején terjedt el, és a közhiedelemmel ellentétben a legtöbb arisztokrata nem használta volna ezt a kétes címet. A György- és Régensi korban a reputáció volt a legfontosabb a nők, sőt mi több, a férfiak számára is. Nézzük csak meg ezen korok irodalmát. Az egyik leghíresebb régenskori szerző, Jane Austen is nagy hangsúlyt fektetett a könyveiben arra, hogy hősnői ne essenek áldozatul egy kétes erkölcsű férfinak, mivel abban a korban kitaszította volna őket az úri társaság, melynek következtében teljesen magukra maradnak, hacsak egy rokonuk be nem fogadja őket, leginkább cselédnek. Austen könyveiben az élvhajhászok a negatív karakterek, és mindannyian megbűnhődnek a tetteikért. Gondoljunk csak Mr. Willoughby-ra az Értelem és érzelemből, akit egy hajadon lány elcsábítása miatt kitagadott a nénikéje, ezért nem vehette el Mariannt, akit saját bevallása szerint szeretett. Vagy Mr. Wickhamre a Büszkeség és balítéletből, akit arra kényszerítettek, hogy mivel elcsábította, vegye el Lydiát, akit egyáltalán nem szeretett. Austen korában a hedonizmust nem nézték jó szemmel. Továbbá az írónő a karakterfejlődést abban is ábrázolta, hogy a hősnői szépen lassan rájönnek, hogy az erényes férfiak mindennél többet érnek. Mint például Mariann, aki végül felismeri, hogy Brandon ezredes jó ember, vagy Elizabeth, aki idővel túllát Wickham kitalált sanyarú sorsán, és lassan szembesül annak önző és erkölcstelen természetével, majd észreveszi, hogy vele szemben Mr. Darcy mennyi mindent megtett azért, hogy megmentse a Bennett családot a kitaszítottságtól, és mindezért semmit sem várt cserébe. Austen könyveiben a hősök mindig helyesen cselekednek, és sohasem viselkednének erkölcstelenül a nőkkel szemben. Ahogy Brandon ezredes, aki örökbe fogadja egy bukott nő gyerekét, és sajátjaként neveli, és Edward Ferrars sem bontja fel a jegyességét Lucyval azok után, hogy rájön, a lány csupán a vagyona miatt akar hozzámenni, ráadásul még annak ellenére is elvenné, hogy a családja kitagadja. Az írónő könyveiben csak ezen férfitípusnak lehet happy end, nála olyan férfi nem érdemli meg, aki saját önös érdekből képes tönkretenni egy lány jóhírét, mert az igaz szerelem csakis önzetlen lehet.

Az élvhajhászok ma

A modern György korabeli és régensi romantika könyvek megszületését Georgette Heyer nevéhez kötjük, aki bár rengeteg kutatómunkát végzett, a történetei nem tükrözték a valóságot, rózsaszín szemüvegen át mutatta be az időszakot, és mesterséges aranykorrá alakította azt, továbbá népszerűsítette az élvhajhászokat és a kékharisnyákat. A történelmet semmiképpen sem az ő könyveiből ismerjük meg, sem az abban a korban élő embereket és mindennapjaikat, de kétségkívül alapjául szolgált a mai történelmi romantikus fikcióknak, mint az oly népszerű Bridgerton-sorozat. Ahogy Julia Quinn könyveiben is látszik, manapság a szerzők romantizálják az élvhajhászokat, ebből kifolyólag sok tulajdonságukat el kellett hagyniuk, ugyanis ki tudna egy olyan hősbe beleszeretni, aki esetlegesen perverz jegyeket mutat? (Erre megmarad a dark romance, vagy a vámpíros fantasyk.) Vegyük példának Anthony Bridgertont, aki ugyan iszik, de mértékkel, hiszen sohasem láthattuk igazán részegnek, és bár szeretőket is tart, minderről csupán pletyka szintjén szerzett tudomást a környezete, nem parádézik vele a társaságban. Szerencsejátékokat is űz, de nem játszotta el a vagyonát, és egyszer párbajozott, de ezt is titokban tette. Tehát Bridgerton vikomt valójában már egy nagyon finomított változata az élvhajhászoknak, és a régensi korban sohasem titulálnák annak.

Miért szeretjük az élvhajhászokat?

Az élvhajhászok a szelídebb fajtától, mint Anthony Bridgerton, egészen a gyilkosokig terjedhetnek, mint Damon Salvatore. A titkuk abban rejlik, hogy ellenállhatatlan kihívást jelentenek, ami mindig is csábította a nőket, ráadásul sokféle hősnő illik melléjük, akikkel az olvasók azonosulni tudnak, amivel a történetek azt sugallják, hogy bárki meg tudja őket reformálni. Mert ugyan ki ne akarna térdre kényszeríteni egy jóképű gazembert? Mindemellett az élvhajhászok határozottak, elbűvölőek, viccesek és intelligensek, és végül mindig becsületesen cselekednek. Egy igazi rosszfiú arany szívvel. És ha mindez nem lenne elég, ugyan ki tudna elleállni ennek a tekintetnek?

Összegezve

A mai romantikus könyvek élvhajhászainak semmi köze sincs a valósághoz, de kétségkívül szegényebb lenne az írói karakterpaletta nélkülük, nem is beszélve arról, hogy remekül mutatnak a könyvborítókon. Nem csoda, ha megannyi könyv, film és sorozat helyezi őket a középpontba, hiszen a legtöbb nőt meg lehet fogni velük, még akkor is, ha a való életben jobb messziről elkerülni őket.