Az írásban az egyik legcsodálatosabb érzés az, amikor leütöd a kéziratod utolsó betűjét, viszont a munka oroszlán része csak ezután kezdődik. Ha magánkiadásban gondolkozol – bár sokszor hagyományos kiadóhoz való bekerüléshez, illetve megjelenéshez sem árt –, mindenképpen keress egy olyan szerkesztőt, aki tartalmi- és stilisztikai szerkesztést is végez.
A legtöbb szerző úgy véli, ha keveset javítanak a kéziratán, akkor ő nagyon jól ír, ha pedig sokat, azzal megölik a stílusát. Azt kell hogy mondjam, mindkét elgondolás téves. Először is, még a nagy írók műveinek is kell egy alapos szerkesztés, másodszor pedig, a sok javítás relatív. Egy alapos szerkesztő figyelembe veszi a kézirat minőségén túl a szerző kvalitásait is, tehát sosem kér olyat, amit az író ne tudna megvalósítani, vagy túl nagy átírással járna – maximum jelzi, ha a kézirat még nem érett a szerkesztésre. Viszont ha a szerkesztő alapos, akkor bizony „telepirosozza” a dokumentumot. A stílust pedig szakmai javaslatokkal képtelenség megölni. Ahhoz már az szükséges, hogy a szerkesztő túllépjen a kompetenciáján, amiről már korábban írtam egy cikket.
Mire kell figyelnie egy szerkesztőnek?
Tulajdonképpen mindenre. Vizsgálja a dramaturgiai ívet, amely a történeti- és az érzelmi ívből áll, rámutat az esetleges logikai hibákra. Elemzi a párbeszédek hitelességét, a karakterábrázolást, a konfliktus mélységét, javíttatja a túl- és alulírást, továbbá megnézi, hogy a történet megfelel-e a zsáner és a korcsoport sajátosságainak. Jelzi a szóismétléseket, a pleonazmust, esetlegesen erősebb igéket javasol. Második körben pedig ellenőrzi a helyesírást, a vesszők pontos használatát és a megfelelő szórendet. Ha mindezeket figyelembe vesszük, egy alaposan megszerkesztett kézirat úgy néz ki, ahogy azt az alábbi képen láthatjátok, tehát igencsak sok megjegyzés születik.

Nem kell megijedni, amikor megnyitod a dokumentumot, és így néz ki. A szerkesztő azért dolgozott vele annyit, hogy belőled és a kéziratodból a lehető legjobbat hozza ki. Ha viszont nem látsz ennyi javítást, akkor kezdj el gyanakodni, hogy a szerkesztő nem végzett elég alapos munkát, vagy ha ahelyett, hogy önálló munkára sarkallna, inkább ötleteket ad, mit és hogyan írj, akkor valószínűleg nem igazán ért a szakmájához. Mert egy elhivatott szerkesztőnek legalább annyira számít, hogy a kéziratodból kihozza a maximumot, mint neked. Tehát fontos, hogy egy alaposan megszerkesztett kézirat látványa ne vegye el a kedved az írástól, mert lehetséges, hogy egy nap te leszel valaki kedvenc írója, ehhez viszont elengedhetetlen, hogy megfogadd egy szakember tanácsait.